Rendezőként, az elmúlt évek igazi felismerése az volt számomra, hogy az emberi magatartásnak és cselekvésnek nincs túl sok mintázata, nagy vonalakban mindenki ugyanolyan koreográfia szerint halad végig az életen. Az elejétől a végéig ugyanaz a néhány alapvető dolog határoz meg egy férfi-nő, vagy egy szakmai kapcsolatot. Viszont végtelen sok árnyalat van, és ezekben az összetéveszthető árnyalatokban van valahol a saját identitásunk. A tervezett új Látókép produkció is kiváló lehetőséget ad arra, hogy bebarangoljuk ezeket az árnyalatokat és időnként feloldódjunk bennük. Az alkotás végül is nem más, mint nyomozás, önazonosítás.” (Hajdu Szabolcs) A Látókép Ensemble színházi és filmes alkotóközösség legújabb produkciója, a csapat előző két színdarabjával – az Ernelláék Farkaséknál és a Kálmán-nap című előadásokkal – együtt akár egy színházi trilógia utolsó részének is tekinthető. A történetek főhősei középkorú párok, akik a lehető leghétköznapibb, de az adott életszakaszban mégis megoldhatatlannak tűnő problémákkal küzdenek. Ez a tehetetlenség ingerültséget, kétségbeesést szül, és a színdarabok során rendszerint párkapcsolati válságot idéz elő. Az Ernelláék Farkasénkál esetében a gyerekneveléssel kapcsolatos viták, a Kálmán-napban az intimitás, a szexualitás hiányából fakadó feszültségek és az ezzel kapcsolatos morális kérdések okozzák a párkapcsolati válságot. Az Egy százalék indián az identitás, az örökölt magatartási modellek, hímsovinizmus, feminizmus és a modern kori nemi szerepek kérdéskörére fókuszál. Írta és rendezte: Hajdu Szabolcs