Ágoston Gáspár
színész, asszisztens m.v.
Pécsi születésű vagyok, és jelenleg az Escargo Hajója Színházi Nevelési Szövetkezet tagja. Színházi közegben először 2010-ben fordultam meg, amikor a Pécsi Művészetiben drámatagozatra jelentkeztem. Itt találkoztam először azokkal az emberekkel, akikkel ma együtt is dolgozhatok.
2014 óta a Janus Egyetemi Színház tagja is lehettem. Játszottam a Pécsi Nemzeti Színházban is, egy fiatalembert alakítottam Tennessee Williams A vágy villamosa című darabjában.
A jövőben továbbra is hobbi szinten szeretnék csak foglalkozni a színházzal, mert a terveim egy kicsit tovább ágaznak. Ja, és nehezen szólalok meg, ha magamról kell beszélni.
Ákli Krisztián
színész, drámatanár, rendező, m.v.
1983-ban született Nagyatádon. Csurgói középiskolás éveit a sport határozta meg. A PTE-n ismerkedett meg a színjátszással, a JESZ-nek, Frank Ildikónak és Ionescu Florinnak köszönhetően.
Korábban − többek között − a Deutsche Bühne Ungarn, a Berze AMI, a Dráva Völgye Középiskola munkatársa, a Pécsi Egyetemi Rádió szerkesztő-műsorvezetője, óraadó történelemtanár.
Jelenleg a Pécsi Művészeti Gimnázium drámatanára, az Oberon Társulat művészeti vezetője.
A színházat alkalmazott művészetként, pedagógiai, közösségteremtő eszközként tekinti, amelyben valamennyi művészeti ág képviselői meg tudják mutatni magukat.
Arató Máté
színész, m.v.
Születtem 1994. július 8-án Pécsen. 6 testvérem van: GáborDiaAnitaSzilviErnőJudit. 2-től 4 éves koromig én voltam a kisjézuska minden betlehemi előadásban a székesegyházban. 7 évesen a Bártfa utcában kezdtem az iskolát, közben judo edzésekre jártam, később gitározni kezdtem. A Kodályban érettségiztem, színjátszó szakkörre jártam Gál Éva tanárnőhöz. 2013-ban elkezdtem és még abban az évben befejeztem az egyetemet.
Ezután a Pécsi Harmadikban szerepelhettem a Völgyhídban. Eljutottam Budapestre is, és a Nemes Nagy Ágnesben szereztem egy színész 2 papírt.
Egy évre Pesten is ragadtam, de Pécs már nagyon hiányzott. Visszajöttem, hoztam magammal a szerelmem, Rékát, akivel együtt élek. Nem dohányzom, nem iszom, inkább eszem. Star Wars fan vagyok.
Bacskó Tünde
színész, m.v.
Alföldi, sőt debreceni lány vagyok, annak minden előnyével és hátrányával. Várhidi Attilánál kezdődött 11-12 évesen a színházzal átitatott életem a Debreceni Főnix Diákszínpad tagjaként. ’92ben dráma tagozaton érettségiztem az Ady Endre Gimnáziumban, majd társulati tag voltam, többek közt 5 évig a Pécsi Nemzeti Színházban, 3 évig a Stúdió K-ban. 2002-ben visszatelepültünk Pécsre, akkortól vagyok szabadúszó.
A 2011-es Filmszemlén a Legjobb Női Alakítás díját nekem ítélték.
Pár fontos név az életemben: Fodor Tamás, Hajdu Szabolcs, Szilágyi Eszter Anna, Vincze János. Férjemmel 20 éve vagyunk házasok és két csodálatos gyermeket nevelünk.
Bogárdi Aliz
színész, m.v.
1976-ban születtem. 7 éves korom óta hegedülök. Gyermekkoromat végig kísérte a szolfézs, a tánc, a kórusmuzsika, a színjátszás, az irodalom és a nyelvek iránt rajongás. Középiskolában újabb hangszerek kerültek a közelembe, és ekkor ismertem meg majdani mestereimet: Bergics Lajost (magyar népzene), Weber Kristófot (improvizáció), Moravetz Leventét (színház) − rajtuk keresztül kerültem különböző zenekarokba és társulatokhoz.
Egyetemistaként a színházcsinálás egyéb területeit is kipróbálhattam. Az említett szálak mindegyike jelen van életemben: dalszerzéssel, stúdiózással, színpadi játékkal, koncertezéssel telnek mindennapjaim – és persze a kísérlettel, hogy megfelelő szülő legyek.
Fábián Gábor
színész, drámatanár, rendező, m.v.
1999-ben szerzett bábszínész diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Tagja volt a Debreceni Csokonai Színháznak, a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színháznak, a Szputnyik Hajózási Társaságnak. 1999-től 2001-ig a debreceni Ady Endre Gimnázium dráma tagozatán tanított művészi beszédet és kreatív színpadi játékot. 2014-ben a Szputnyik Hajózási Társaságon belül Pass Andreával megalapítja a Mentőcsónak Egységet, amelynek feladata szociálisan érzékeny tematikájú színházi előadások létrehozása és játszása.
A Szociopoly a Mentőcsónak Egység és a „GYERE” Gyerekesély Egyesület közös színházi társasjátéka, melynek író-rendező, színész és programvezetője.
Fenyvesi Mihály
színész
Pécsett született. 2013-ban érettségizett. Szeret úszni, zenélni, filmet nézni, színházba járni. Kedveli a rejtvényeket, szenvedélye a puding és a kísérletezés. 2010-ben kezdett az Apollóba járni színházi foglalkozásokra. Érettségi óta már inkább a másik oldal mentén igyekszik lekövetni a fiatalok fejlődését: részt vesz foglalkozásvezetésben, diákelőadások létrehozásában. Tanulmányait is hasonló területen, a Keleti István Művészeti Iskolában folytatja Budapesten. Érdekli a színházpedagógia, a dramaturgia, a színházcsinálás.
Keresztény Tamás
színész, drámatanár
1987-ben született Pécsett. A Janus Pannonius Gimnáziumban érettségizett. Egy évig a Bárka Színház stúdiósa volt. 2012-ben végzett színművész szakon Mohácsi János osztályában a Kaposvári Egyetemen. Az egyetem előtt Tóth Zoltán színjátszója volt, majd utána egy évig a Kecskeméti Katona József színház tagja, aztán Budapestre költözött, ahol több színházban is dolgozott: Belvárosi Színház, Örkény Színház, Szkéné Színház, HOPPart Társulat.
Van egy, ahogyan ő mondja, „kurva hangos” rockzenekara. Van két kutyája is, ráadásul szereti a „kurva csendes” macskákat, pedig allergiás rájuk. Kedvenc színe a kék.
Inkább a Duna mint a tenger. Queens of the Stone Age